7. tétel
A nyelvújítás
A magyar nyelvújítás az 1770-es években kezdődött, és kb. 100 évig tartott. A legintenzívebb szakasza az 1800-as évek eleje volt.
Vezéralakja: Kazinczy Ferenc
A nyelvújítási vita két csoport között folyt:
- neológusok (nyelvújítók)
- ortológusok (maradiak vagy hagyományőrzők)
A nyelvújítás főbb alkotásai:
- 1811. Tövisek és virágok (Kazinczy Ferenc adta ki, és ezzel elkezdődött az éveken át tartó harc)
- 1813. Mondolat című gúnyirat (az ortológusok jelentették meg)
- 1815. Felelet a Mondolatra (ellenröpirat, amit a neológusok írtak)
- 1819. Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmány (Kazinczy írta, melyben lezárja az évekig tartó vitát)
A nyelvújítók sokféle módon próbálták gazdagítani a nyelvet.
- Új szavak teremtése képzéssel: élmény, ifjonc
- Új szavak teremtése szóösszetétellel: naplemente, szemüveg
- Régi szavak felelevenítése: Árpád, Gyula, hullám
- Tájszavak köznyelvivé tétele: burgonya
- Idegen szavak átvétele. bálna, Lipcse
- Szóelvonás: gépely > gép
- Szórövidítés: férfiú > férfi
- Szóösszevonás: cső + orr > csőr
A nyelvújítási mozgalom mintegy 10 000 szót alkotott, melyek közül több ezer szót ma is használunk.
Eredmények:
1832. Helyesírási szabályzat
1844. A magyar nyelv hivatalos lett